Érdemes a Puskás Ferenc Stadiont nagy ívben elkerülni a drónokkal - különösen a megnyitó mérkőzés idején ajánlott nagyon körültekintőnek lenni, hogy ne történjen semmi baj.
Érdemes a Puskás Ferenc Stadiont nagy ívben elkerülni a drónokkal - különösen a megnyitó mérkőzés idején ajánlott nagyon körültekintőnek lenni, hogy ne történjen semmi baj.
Többször írtunk már róla, hogy a jelenlegi nehézkes magyar dónszabályozást egy újabb, korszerűbb EU szabályozás váltja majd le. Rákérdeztünk az illetékes tárcánál, hogy mit lehet tudni a változás bevezetéséről. A válaszuk nem túl bíztató.
Korábban tiltototta a Budapest Airport a drónok kézipoggyászban szállítását. Idén azonban megváltozott a szabályozás és most már vihetjük kézipoggyászban a drónunkat. Az átvizsgáláshoz viszont ugyanúgy ki kell venni, mint a laptopokat is.
Ezzel a Budapest Airport is csatlakozott Európa és a fejlett világ zöméhez, mivel egyetlen más reptérről sem tudunk Európában, ahol ennyire szigorúak lettek volna és a nemzetközi drón szabályozásban sem sok helyen él ilyen reptéri korlátozás a világban. Bár azt sem árt tudni, hogy néhány helyen akár már a reptéren elkobozhatják a drónt a hatóságok.
Viszont sem a magyar drón szabályozásban, sem más légiközlekedési szabályozás nem látszott indokolni a Budapest Airport korábbi tiltását. Minden drón tulajdonos örömére szolgálhat, hogy végre enyhítettek az eddigi, megmagyarázhatatlan szigoron.
Annak idején már beszámoltunk a Hungarocontrol első Drón Konferenciájáról, immár a másodikat szervezik a hétvégén, ahol ismét komoly szakmai eszmecsere várható, ami akár irányt is szabhat annak, merre tart majd a készülő drón szabályozás, ami (remélhetőleg hamarosan) leváltja majd a jelenlegi nehézkes eseti légtér igénylési rendszert. A konferencia persze sokkal többről szól ennél, komoly hangsúlyt kapnak majd a különféle üzleti felhasználások is.
A Putyin orosz elnökkel közlekedő delegáció miatt rengeteg parkolási tilalom és közúti forgalomkorlátozás lesz ma a városban. A levegőben sem lesz más a helyzet, egész nap kégtér korlátozás van érvényben a főváros és a környező települések felett. A korábban megadott eseti légtér engedélyek a korlátozás időtartama alatt nem érvényesek, azokat nem lehet aktiválni.
Több felé cikkeztek róla a közelmúltban és kommentben nálunk is előkerült már, hogy van, aki habozás nélkül lelőne egy drónt a háza közelében, ha zavarja. Ezt senkinek nem ajánljuk! Egyrészt mert a szabálytalan fegyverhasználatnak és károkozásnak éppúgy lehetnek jogi következményei (akár súlyosabbak is), mint a drónok szabálytalan használatának. Másrészt azért sem, mert az erőszak erőszakot szül és ha te begőzölsz a dróntól, a másik is begőzölhet tőle, ha tönkreteszed és egy ilyesmiből akár nagy balhé lehet. Érdemesebb törekedni a konfliktusok békés rendezésére, de első sorban a biztonságos és szabályos drón használatot ajánljuk mindenkinek. Ne csak a repülési szabályokra figyeljetek, hanem mások magánszféráját és komfort érzetét is tartsátok tiszteletben! A szomszédot meg inkább hívjátok át és repkedjetek együtt, akkor mindjárt kevésbé érzi úgy, hogy őt figyeled.
A tüzijáték robbanásai közt cikázva ér véget a legújabb FPV drón videó, ami Budapest legtöbb turisztikai és építészeti látványosságát közelről körberepülve mutatja be. Mindenkinek érdemes megnézni a videót, de azért nem ajánljuk, hogy minden drónpilóta megpróbálja utánuk csinálni, mert annak beláthatatlan következményei lehetnek - akár a többi drónpilótára nézve is.
A tavaly első alkalommal megrendezett drónfotó verseny után idén ismét megrendezésre kerül a II. Hazai Drónfotó Pályázat.
A 2018. január 1 után készült drónfotók számára kiírt verseny pályaműveinek nevezését szeptember 15-ig várják.
Ahogy azt már tavaly megírtuk, a Sziget Fesztivál szervezői szigorú drón tiltást rendeltek el a fesztivál területére. Akit engedély nélküli drón használaton kapnak, az ellen intézkedni fognak.
A bejáratoknál el is veszik a drónokat, ha valaki be akarná vinni, mivel azok felkerültek a rendezvényről kitiltott tárgyak listájára, hiszen veszélyes a nagy tömeg felett repkedni.
A tavalyi Kékszalag vitorlásversenyen drónkáosz alakult ki, ami szinte teljesen ellehetetlenítette a drónfelvételek készítését. A szervezők idén alapos szabályozással készülnek a drónok használatára is. Senki ne repkedjen csak úgy a verseny alatt a Balatonnál!