Minden fontos szakmai anyag egy helyen a drónokról

Drón Info

Drón Info

II. Drón Konferencia és Expo a Várkert Bazárban

második konferenciáját szervezi a Hungarocontrol

2019. november 05. - dróninfo

2hungarocontrol-dronkonferencia.jpgAnnak idején már beszámoltunk a Hungarocontrol első Drón Konferenciájáról, immár a másodikat szervezik a hétvégén, ahol ismét komoly szakmai eszmecsere várható, ami akár irányt is szabhat annak, merre tart majd a készülő drón szabályozás, ami (remélhetőleg hamarosan) leváltja majd a jelenlegi nehézkes eseti légtér igénylési rendszert. A konferencia persze sokkal többről szól ennél, komoly hangsúlyt kapnak majd a különféle üzleti felhasználások is.

A II. Drón Konferencia és Expón Szepessy Kornél vezérigazgató köszönti a megjelenteket, beszédet mond Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. Az előadók között a drón iparág különböző aspektusaiban érintett szervek és szervezetek képviselői vesznek részt, köztük többek közt Pál Károly, a DOE elnöke is.

Rendezvény: II. Drón Expo
Időpont:
2019. november 8. (péntek), 10 óra
Helyszín: Várkert Bazár, 1013 Budapest, Ybl Miklós tér 2-6.

Tervezett program:

09.30 ÉRKEZÉS ÉS REGISZTRÁCIÓ
10.00 – 10.10 KÖSZÖNTŐ

  • Szepessy Kornél, Vezérigazgató, HungaroControl Zrt.

10.10 – 10.20 MEGNYITÓ

  • Dr. Palkovics László, Innovációs és Technológiai Miniszter, ITM

10.20 – 11.05 FELVEZETŐ ELŐADÁS - ‘URBAN AIR MOBILITY PROJECT’

  • Andreas Perotti, Director Marketing & Communications, FACC AG
  • Felix Lee, Overseas Managing Director, EHang Holding

11.05 – 11.20 DRÓN PIAC 2020-BAN – Piaci körkép

  • Kerekes Antal, Partner, PwC

11.20 – 11.35 KÁVÉSZÜNET

11.35 – 12.20 FELKÉSZÜLÉS AZ EURÓPAI UNIÓS SZABÁLYOZÁSRA KEREKASZTAL BESZÉLGETÉS

Moderátor: Székely Zoltán, módszertani és koordinációs osztályvezető, HC

  • Dr. Lovas Nikoletta, főosztályvezető, Légi- és Víziközlekedési Fősztály, ITM
  • Dr. Matók Éva, osztályvezető, Pilóta Nélküli Légijármű Osztály, ITM
  • Halászné Dr. Tóth Alexandra ezredes, főosztályvezető, Állami Légügyi Fősztály, HM
  • László Andrea r. alezredes, Országos Rendőr-főkapitányság
  • Domján András r. alezredes, Terrorelhárítási Központ
  • Dr. Munkácsi Viktor, Nemzetbiztonsági Szolgálat
  • Hangyál Gyula, ATM Igazgató, HungaroControl

12.20 – 12.40 ‘EmbraerX: Perspectives and Strategy in Urban Mobility

  • João Pedro Taborda, Vice-President, Embraer Aviation Europe

12.40 – 12.55 DRÓN STRATÉGIA AHUNGAROCONTROL SZEMSZÖGÉBŐL

  • Simon Attila, üzletfejlesztési igazgató, HungaroControl

12.55 – 13.15 KUTATÁS-FEJLESZTÉS NEMZETKÖZIVISZONYLATBAN

  • Dobi Sándor, kutatás-fejlesztési szakértő, HungaroControl

13.15 – 13.30 HOGYAN VÉDEKEZHETÜNK A DRÓNOK ELLEN? - drón-elhárítás a gyakorlatban
Hensoldt prezentáció és demo

13.30 – 14.15 EBÉD
 
14.15 – HENSOLDT DEMO AZ ELŐTÉRBEN

SZEKCIÓ I: PIACI LEHETŐSÉGEK
14.15 – 15.20 DRÓNOK A KULCS-IPARÁGAK/INFRASTRUKTÚRÁK SZOLGÁLATÁBAN
FELVEZETŐ ELŐADÁS

  • „Drónok és gépi látás a hálózat bejárás szolgálatában” – Szilágyi Ákos, Hálózati szolgáltatások szakterületvezető, Áramhálózati Osztály, E.ON
  • „Drónok a víziközművek szolgálatában” - Bakondi György Patrik, Vezérigazgató, Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt.
  • Hogyan segítik a drónok a városok - és infrastruktúrák üzemeltetését, vízgazdálkodást és mezőgazdaságot?

KEREKASZTAL BESZÉLGETÉS
Moderátor: Bíró Albert, Főtitkár, Infotér

  • Kerekes Antal, Partner, PwC
  • Tóth Béla, Igazgatósági tag, E.ON
  • Láng István, főigazgató, Országos Vízügyi Főigazgatóság
  • Dr. Sík András, térbeli szolgáltatások igazgatója, Lechner Nonprofit Kft.
  • Damak Ferenc, Business Unit Manager, HRP Europe Kft. Dr. Láng Vince, ügyvezető, tulajdonos, AgriDron Kft.

15.20 – 15.35 KÁVÉSZÜNET
15.35 – 16.35 SZEMÉLYSZÁLLÍTÁS, ÁRUFUVAROZÁS ÉS KÜLDEMÉNY-TOVÁBBÍTÁS
Hogyan alakítják át a drónok a közlekedési szokásainkat?

KEREKASZTAL BESZÉLGETÉS
Moderátor: Horváth Krisztina, kutatás-fejlesztési csoportvezető,HC

  • Vidra András, infokommunikációs és technológiai rendszerek főigazgató, MÁV
  • Gerencsér Szilárd, logisztikai és üzemeltetési vezérigazgató-helyettes, Magyar Posta
  • Angyal Zsolt, Vezérigazgató, Főtaxi Zrt.
  • Strausz György Gábor, informatikai igazgató, Stelius Zrt.
  • Molnár Zsolt, ügyvezető, Rotors & Cams Kft.

16.35 – NETWORKING

SZEKCIÓ II: INNOVÁCIÓ ÉS STARTUP – CYBAIR KLASZTER

Moderátor: Dobos Attila, alapító, Why?
14.00 –15.20 BEFEKTETŐI, SZABÁLYOZÓI PANEL – innovációs ökoszisztéma erősségei és gyengeségei

FELVEZETŐ ELŐADÁS
„A drónok legális használatát és a befektetők érdeklődését hátráltató tényezők” – Dr. Bakó Gábor ügyvezető, Lehoczky Máté (ACRSA)

  • Pál Károly, elnök, Drónpilóták Országos Egyesülete (DOE)

HOGYAN LEHET A HAZAI ÉS RÉGIÓS, DRÓNOKHOZ KAPCSOLÓDÓ INNOVÁCIÓT ERŐSÍTENI. Régiós „Launch Pad”, innovációs ökoszisztéma életre hívása

KEREKASZTAL BESZÉLGETÉS:

  • Májer Bálint, vezérigazgató, OTT-ONE Nyrt.
  • Katona Zsolt, vezérigazgató Solus Capital,
  • Tóth Zoltán, igazgató, Euroventures Zrt.
  • Goreczky Roland, vezérigazgató, Automizy Zrt.
  • Dr. Bakó Gábor, ügyvezető, tudományos igazgató, Interspect Kft.
  • Varga Péter, szakértő, Digitális Jólét Program (DJP)

15.20 –15.35 KÁVÉSZÜNET
 
15.35 –16.30 ÍGÉRETES STARTUPOK AZ UTM VILÁGÁBAN – itthonról és külföldről

ELŐADÁSOK, ESETTANULMÁNYOK

  • Wielfried Kerper, COO, Fraundorfer Aeronautics AG
  • Maróy Ákos, szakértő
  • Mester Tibor, műszaki igazgató, Geomant-Algotech Zrt.
  • Somorjai Gergő, tulajdonos, CollMot Entertainment
  • Merena Rudolf, cégvezető, Stork Systems Kft.

16.30 –16.45 MERRE TOVÁBB DRÓNFEJLESZTÉS, AVAGY MIT TARTOGAT A JÖVŐ?
KONKLÚZIÓ, JAVASLATOK

  • Dobos Attila, alapító, Why?
  • Goreczky Roland, vezérigazgató, Automizy Zrt.
  • Maróy Ákos, szakértő

16.45 – NETWORKING

Forrás: Hungarocontrol 

--

Tetszett? Kövess minket!

A bejegyzés trackback címe:

https://droninfo.blog.hu/api/trackback/id/tr2615291174

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása