Korábban írtunk már a Hungarocontrol mai drón konferenciájáról. A szervezők a neten élőben közvetítik is az előadásokat és kerekasztal beszélgetéseket, így otthonról is meghallgathatjátok, mit mondanak a szakértők.
Korábban írtunk már a Hungarocontrol mai drón konferenciájáról. A szervezők a neten élőben közvetítik is az előadásokat és kerekasztal beszélgetéseket, így otthonról is meghallgathatjátok, mit mondanak a szakértők.
A magyar légiközlekedést szervező és irányító Hungarocontrol első drón konferenciájára készül november végén. A konferencián sok szakember megszólal majd és többek közt a készülő szabályozás lehetőségeiről és kihívásairól is rendeznek kerekasztal beszélgetést a szakértőkkel.

Ha már Budapestről nem vihetjük kézipoggyászban a drónunkat (Debrecenből viszont igen), legalább végre lett biztosítási lehetőség, hogy egy kicsit nagyobb biztonságban érezhessük magunkat. Minden gondot nem old meg, de a korábbi semminél azért több kárpótlást nyújt.
Mindig repüljetek óvatosan, de a héten érdemes inkább elkerülni a Mátrát. Hadgyakorlat miatt alacsonyan repkedhetnek arrafelé a katonai helikopterek.
Nem sokkal a Mavic2 Pro és Zoom bejelentése után bemutatták a szintén régóta pletykált Mavic 2 Enterprise-t is. Ez DJI megoldása a Mavic2 Zoom speciális ipari igények kiszolgálására szánt változata. Különböző kiegészítőkkel lehet felszerelni, hogy különleges igényeket is kiszolgálhasson.
Október végéig kedvezményes Care Refresh akciót hirdetett a DJI. Az akció keretében nem csak attól tekintenek el, hogy a Care Refresh biztosítást a gép vásárlása után 48 órán belül aktiválni kell. Kedvezményt is adnak a biztosítás díjából és még nyereményjáték is tartozik hozzá.
Többször is írtunk már Radisics Milán természetfotós drónos képeiről, amelyek a közelmúltban átfogóbb projektté alakulva jelentek meg Water Shapes Earth néven. Mint az angol név is utal rá, drónoftóival azt mutatja be, hogyan formálják a Földet a vizek.
Állandó félelem mind a légiközlekedésben, mind a felelősebb drón használók életében egy repülő és drón ütközése.
Rendszeresen érkeznek róla hírek, hogy kis híján repülővel ütközött, vagy helikopter balesetet okozhatott egy drón. Szerencsére élesben még nem nagyon történt ilyen találkozás. Amerikai kutatók viszont most szimulálták, hogy mivel is járhat egy ilyen baleset és az eredményeik továbbra is aggasztóak.
A Wizzair és a Ryanair a napokban újra megváltoztatta kézipoggyász szabályozását és díjazását. Ezzel megszűnt a korábbi kiskapu, ami lehetővé tette, hogy akár felár nélkül is szállíthassuk a drónunkat.
Trump elnök aláírta azt az új törvényt, ami sok más részlet szabályozás mellett engedélyt ad az amerikai kormányszerveknek, privát drónokra tüzelni. A törvény egyrészt fontos lehet bizonyos helyzetekben, másrészt viszont sokan kritizálják, hogy megfelelően szabályozza-e a részleteket.