Épp a napokban emlegettünk egy korábbi repülő felett elszálló felelőtlen drón pilótát és máris itt az első valódi légi baleset Amerikából, amit drón okozhatott. Az ügy részletei ugyan még bizonytalanok és a hatóságok egyelőre csak vizsgálódnak, hogy mi is történt valójában. Az viszont egyértelmű, hogy az ilyen és hasonló eseteket el kell kerülni és erre minden drón tulajdonosnak nagyon oda kell figyelnie!
A Petapixel fotós blog a Bloomberg hírügynökség és más amerikai híroldalak, így a Post and Courier nyomán számolt be róla, hogy egy helikopter balesetet szenvedett az USÁ-ban, amikor a pilóta állítása szerint váratlanul drónnal találkozott. A baleset egy oktató helikopterrel történt, amin képzett oktató és tanítványa repültek. A rendőrségi jelentés szerint repülés közben egyszer csak megjelent egy fehér, vélhetően DJI Phantom drón a helikopter közelében és amikor a helikopter pilóta félrerántotta a botkormányt, a jármű farokrotorja egy fának ütközött és megroncsolódott, a helikopter pedig lezuhant. A két utas sértetlenül megúszta a balesetet, de a farokrotor súlyosan sérült és a helikopter totálkáros lett. A drónnak viszont nyoma sincs. A hatóságok vizsgálódnak az ügyben, de eddig nem tudták megerősíteni a pilóta állítását, hogy valóban érintett-e az ügyben drón.
A DJI dróngyártó azonnal közleményt adott ki róla, hogy mindenben együttműködnek a hatóságokkal az ügy felderítése érdekében. Azt is kihangsúlyozták, hogy vezető drón gyártóként mindent megtesznek érte és ebben is partnerek a hatóságokkal, hogy a hasonló balesetek elkerülhetőek és megelőzhetőek legyenek.
Ahogy korábban is írtuk, minden ilyen hír csak olaj a tűzre, ami a drónozást ellenző és gyakran ellehetetlenítő szabályozásokat szítja. Ezért is különösen fontos, hogy a drónpilóták szabályosan és felelősségteljesen repüljenek és ne veszélyeztessenek senkit.
Az illusztráló kép a PetaPixel cikkéhez készült, felhasználva Jitze Couperus képét, melyre CC BY 2.0 licenc vonatkozik.
Kiegészítés:
Az AirPortal cikke egy darabig igen komoly fordítási hibával idézte az általuk linkelt amerikai oldalt. Az eredeti forrásként megjelölt oldal megfogalmazása így hangzik: "Az oktató éles kanyart vett úgy 50 lábbal a fák koronája felett és amikor ki akart térni a drón útjából, a helikopter faroklégcsavarja ütközött valamivel - ág vagy egy kis fa. A pilóta elveszítette az uralmat a gép felett és az oldalára esett."
Ebből a magyar repülési szakportálnak mégis ezt sikerült lehoznia:
"Az eszköz az éppen oktatórepülést végrehajtó gép farok-légcsavarjának ütközött, ennek következtében a pilóta elvesztette uralmát a helikopter felett", ami elég távol áll a többi oldalon megjelent hírektől. Mivel több olvasói kritika is érte őket miatta, egy idő után módosították a cikküket és a hibát azzal magyarázzák, hogy korábban az általuk írtakat írta a hivatkozott oldal, csak menet közben észrevétlenül módosították.
--
Oszdd meg és kövess minket!