Minden fontos szakmai anyag egy helyen a drónokról

Drón Info

Drón Info

Itt vannak ez első Mavic2 tesztek

amerikában már többen kipróbálták

2018. augusztus 24. - dróninfo

mavic2-zoom-pro.png
Amerikában már több blogger, vlogger megkapta a Mavic2-t tesztelésre, úgyhogy az első tesztek már megjelentek a neten. Lássuk, mik az első tapasztalatok a Mavic2-vel.

Alább kigyűjtöttük az első néhány - remélhetőleg relevánsabb - teszt videót, hogy ha akarod te is megnézhesd mindet, vagy hogy szabadon mazsolázhass közülük. Ha úgy érzed, hogy valami fontos teszt kerülte el a figyelmünket, írd meg bátran kommentben!

Talán a legfontosabb apróság, ami a tesztekből jól látszik és a tegnapi bejelentésen mintha nem hangzott volna el, bár várható volt, hogy a Mavic2 is megkapta a Mavic Air-nél bemutatott lecsavarozható (és így akár elhagyható) joystickjeit. Vagyis a Mavic2 távirányítójából sem kell már többé folyton kiállnia az irányító karoknak. Emiatt már nem is kell majd hozzá  mindenféle védő kiegészítőket és távtartókat vennünk, hogy ne törjenek le róla szállítás közben. A tesztek némelyikében az is megjelenik, hogy a Mavic2 modelleknél ugyanúgy egy műanyag búrával védik a kamerát, mint a korábbi Mavic Pro modellnél. A fő különbség, hogy már nem két külön műanyag darabot kell eltávolítani, csak egyet. Van, aki az új megoldást jobbnak és egyszerűbbnek tartja a korábbiaknál, mások viszont ugyanúgy macerásnak tartják. A töltőbe viszont beépítették a MicroUSB kábelt, így már nem kell külön kábelt vinnünk magunkkal, hogy tölteni tudjuk a távirányítót, aminek az akku kapacitása is megnőtt. 

A tesztekből az is kiderül, hogy a távirányítónak nem csak a színe és a lecsavarható joystick változott. Az eddigi Program-Sport mód választó három állású lett. Ezzel így akárű Tripod módba is kapcsolhatunk a stabilabb pozíció tartás érdekében. Illetve már lehet jobbra-balra is forgatni a kamerát, nem csak függőlegesen fel-le, mint eddig.
Sajnos úgy fest, hogy a kártya ajtú ugyanúgy a bejajtott szárnyak mögé került, így a Mavic2-t ugyanúgy ki kell hajtani a kártya cseréhez, mint az előd modellnél. A tesztek alapján a Mavic2 csendesebb a Mavic Pro-nál, de nem csendesebb a Mavic Pro Platinumnál.

Több tesztelő is kiemeli, hogy az akadály elkerülő rendszer annak ellenére, hogy minden irányban vannak szenzorok, mégsem 360 fokos. Az egyes kamerák csak szűkebb látószögben látnak, így nem fedik le a teljes 360 fokot. Akadnak tehát holtterek, ahol nem vesz észre akadályokat.
Fontosabb tudni, hogy az oldalsó szenzorok - amiből csak kettő van, csak az intelligens repülési módokban működnek, a normál üzemmódnál csak az első-hátsó és felső-alsó szenzorok működnek, az oldalsók nem. Pedig ez bizonyos helyzetekben igen hasznos lehetne.

A képminőséget nehéz egyértelműen megítélni a netes videók alapján, mert a YouTube is hajlamos rontani a minőségen és sok mindent befolyásolhat az is, hogy melyik videós hogyan dolgozza fel a videóit. Elég sok tényezőtől függ, hogyan jelenik meg egy videóba bevágva egy felvétel. Minden esetre érdemes megnézni a teszteket és vonja le mindenki a saját következtetéseit.

Az elsőként említett vlogger, Casey Neistat értékelése szerint a Mavic2 Pro ahogyan várható volt, remek minőséget produkál, míg a Zoom változat az elődhöz hasonló minőséget nyújt, viszont a nagyítás lehetőségével sokkal rugalmasabban használhatóvá válik, ezért szerinte jobban meg is éri azt választani. Ez a döntés persze attól függ, hogy ki mire és hogyan akarja használni az új drónját.

A Tom's Tech Time említést tesz róla, hogy az EU szabvány szerinti hatótáv hivatalosan 5 km az amerikai FCC szabvány szerinti 8 km-el. Némi strapabírósági tesztnek is aláveti az új gépet. Kipróbálta, hogy a levélfújó légáramát, vizes lufik vagy épp gyümölcsök találatát hogyan viseli az új drón.

Casey Neistat

Kai W

Tom's Tech Time

iPhonedo

We Talk UAV - Mavic2 Zoom

We Talk UAV - Mavic2 Pro

The Art of Photography

Ready Set Drone

Philip Bloom

iJustine

Ed Ricker

Drone Supremacy

--

Tetszett? Kövess minket!

A bejegyzés trackback címe:

https://droninfo.blog.hu/api/trackback/id/tr6314199243

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása