Minden fontos szakmai anyag egy helyen a drónokról

Drón Info

Drón Info

A vlogger ismét elvesztette drónját Amerikában - végleg

azúttal az Apple központ mellett akadt fent egy fán és ott is maradt

2018. április 27. - dróninfo

magyarosicsaba-applehq-dronbaleset.pngAlig telt el pár nap Magyarósi Csaba előző drón balesete óta és a mai videójában ismét egy drón balesetét mutatta be. Ezúttal az Apple új, kör alakú főhadiszállásáról készítettek drón felvételeket, amikor a drón ismét megzavarodott és egy fának repült, amin fennakadt.

A tegnapelőtti városi drón balesetük után lehet, hogy nem csak egy szett új propellerbe kellett volna beruházniuk. Bár korábban azt mondták, hogy a drón totálkáros lett, a jelek szerint mégsem lett akkora baja, hogy nepróbálkozzanak vele tovább. Néhány felvételt is sikerült készíteniük vele, de azért a repülés nem lett sikeres. Most már tényleg utoljára repültek vele.
Alig valamivel azután, hogy felszálltak, a drón forogni kezdett és egy magas fának sodródott, amin fenn akadt az ágak között. Próbálták a rotorokat újraindítva elérni, hogy leessen, de nem sikerült leszedniük, így végül a fán hagyták.

magyarosicsaba-applehq-dronbaleset-fa.jpg

A repülés pontos részletei nem látszanak a videóban és a repülési naplókat is csak ők ismerhetik. MInden esetre a korábbi baleset után érdemes lett volna alaposabban átvizsgálni a gépet, hogy műszakilag rendben van-e. Ha már bementek egy boltba propellereket venni, talán egy szervizt is érdemes lett volna útbaejteniük. Az sem ártott volna, ha egy minden civilizációtól (de főleg fém tárgyaktól és mágneses terektől) kellően távol eső kietlen réten próbálják meg kalibrálni a gép iránytűjét.
A probléma valószínűleg egyáltalán nem független az előzőtől. Akkor is a gép iránytűje zavarodhatott meg és most sem segíthette a repülés sikerét, hogy egy parkolóban, autók (vagyis nagy fém tárgyak) között szálltak fel, sőt a felszálláshoz egy fém csatornafedélre tették le a gépet és a múltkori és a mostani videó tanulságai szerint a hibaüzenetek megismerésére sem fordítanak túl nagy figyelmet.

A videóban emlegetett csendesebb propellerekről külön is fogunk majd írni, de egyáltalán nem kizárt, hogy ezek is hozzájárultak a balesethez. A csendesebb propellerek ugyanis nem a régebbi Mavic Pro gépekhez, hanem a Mavic Pro Platinum kiadásához lettek tervezve. Fel lehet ugyan tenni őket a hagyományos Mavic Pro gépekre és többen vannak, akik sikeresen és problémamentesen használják őket. Ugyanakkor elég sok esetben eredményeznek nagyobb rezgéseket, amik a videófelvételt és akár a repülési tulajdonságokat is befolyásolhatják. Mindenképpen fokozott óvatossággal és nyílt terepen érdemes először kipróbálni őket!

A drón baleset 11:40-től látható - beágyazni sajnos nem sikerül úgy, hogy ott kezdje:

Megoszlanak a véleményekr róla, hogy az ilyen vloggeri bénázások vajon jobb vagy rosszabb színben mutatják a drónpilótákat. Olyan szempontból mindenképpen hasznosnak tartjuk, hogy felhívják a drónozók figyelmét, hogy bizony nagyon is könnyen történhetnek balesetek egy drónnal - főleg, ha a pilóta nem figyel oda a gép használata során. Márpedig ezzel fontos tisztában lenni, mert a túlzott könnyelműség sokkal súlyosabb balesetekhez is vezethet, mint egy drón elvesztése. Többek között ezért ismételgetjük, hogy ne repkedjetek tömeg felett!

Kiegészítés: A Drone Hungary YouTube csatornán is kielemezték Magyarósi Csabáék drón balesetét és az általuk (vélehtően) elkövetett hibákat. Érdemes megnézni videójukat:

Erre pedig Magyarósi Csaba és operatőre/drón pilótája, Robi is videóban reagált - bár a válaszuk továbbra is pontatlannak tűnik, de annyi biztos, hogy sem mi, sem a Drone Hungary videójának készítői nem ismerjük minden körülményüket. A hibáikat elemző videó alatt Magyarósi Csaba az alábbi kommentet küldte:

Srácok, alapvetően nem reagálnék a videóra, de ha már nem neveztek meg az anyagban, ami mégis az én nevemmel fut, muszáj lesz.

Szóval nem érzitek kicsit visszásnak, hogy szakmaiatlanságot emlegetve csináltok egy komplett anyagot egy esetről, amiről nem tudtok semmit, csak az eseménysornak azt a tizedét, ami belekerült az anyagba?

Teljesen figyelmen kívül hagyva, hogy az első, friscói felszállásra már csak akkor került sor, amikor új helyen próbálkoztunk, újrakalibrálás után, amikor a rendszer már azt mondta, minden oké, nem a mólón, hanem a parton? Hogy egyeztettünk a dji boltban a történtekről, és ezek alapján döntöttünk a folytatásról? Hogy az új helyszínen, a cupertinói repülésnél nem fémből, hanem műanyagból volt a fedő? Hogy a rendszer itt is mindent okénak érzékelt? Hogy hosszan reptettük egy méter magasan, mielőtt felszálltunk volna vele, hogy lássuk, minden okés-e, és amikor láttuk, hogy stabil a gép, csak akkor emelkedtünk fel úgy, hogy előtte megkérdeztük a biztonsági őrt, hogy szabad-e itt repülni? Hogy a drón egy tökéletes, 50 méteres emelkedést valósított meg, tehát tudta, merre van, merre néz, mielőtt megőrült volna?

Persze, hogy figyelmen kívül hagytátok, mert ezt nem láttátok, mert ez egy utazós videó, nem egy használati utasítás a drónhoz, ezért nem is került bele mindez az anyagba. Én ezért nem mertem volna a helyetekben ilyen anyagot készíteni, hiszen csak információmorzsák álltak a rendelkezésetekre, ami alapján messzemenő következtetéseket levonni fura.

Nem állítom, hogy semmit sem hibáztunk, mert simán lehet, hogy igen, de egyáltalán nem okvetlenül azt és úgy, mint az ebből a videóból kiderül. Nyilván nyomozzuk, hogy mi történt, és ha van eredmény, elmondom egy videóban, spekulációkra viszont a fentieknél okosabbat nem tudok mondani.

És alapvetően persze tök jó és hasznos, amit csináltok, tudjanak az emberek többet a drónozásról és előzzük meg a bajt, szóval hajrá, csak ha ez a fontos tevékenység nem a tényekre épül, hanem feltételezésekre, az félreviszi az egészet.

A videó drónos része 8:43-nál kezdődik:

 

--

Tetszett? Kövess minket!

A bejegyzés trackback címe:

https://droninfo.blog.hu/api/trackback/id/tr9613873618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása