Minden fontos szakmai anyag egy helyen a drónokról

Drón Info

Drón Info

Budapest Airport: MÁR NEM tilos drónt vinni kézipoggyászban (frissítve)

2018. február 12. - dróninfo

budapestairport-drone-kezipoggyasz-tilos.jpg2019-ben változás történt a Budapest Airport szabályozásában. Jelen írásunkat aktualizáltuk, illetve a változásokról külön írásban is beszámoltunk. A frissítéskor hozzátett/módosított részeket pirossal írtuk, az aktualitásukat veszített részeket törlés helyett áthúztuk, hogy azért megismerhetőek marajanak. A képeket nem cseréltük le.

Gyakran felmerülő kérdés a drónokkal kapcsolatban, hogy vajon hogyan lehet/érdemes szállítani őket, ha külföldre utazunk. A legfontosabb tudni, hogy a Budapest Airport sokáig nem engedte fel drónt a kézipoggyászban (a zsebedben sem). Így mindenképpen a feladott csomagba kellett tenni a drónt. Ez persze a poggyász fosztogatási botrány maitt különösen kellemetlen szabály volt, de be kellett tartani. Szerencsére 2019-tól már lehet a drónokkal a kézipoggyászban is utazni.

Az akkukat viszont csak a kézipoggyászban lehet szállítani. A Debrecen Airport ellenben felengedi a drónokat a gépre - akárcsak a világ legtöbb külföldi reptere is. Persze van még ezeken kívül is néhány dolog, amiket érdemes tudnod utazásnál.

Budapestről tilos VOLT drónt kézipoggyászban szállítani, de már szabad
A tiltás a Budapest Airport összefoglaló kisokosából kifelejtették, de a biztonsági tájékoztató végén és külön tájékoztató oldalon is megtalálható volt, viszont azóta a változásnak megfelelően módosították.

Az aktualitását veszített tájékoztató (áthúztuk, hoggy ne vegyétek komolyan):

budapestairport-kezipoggyasz-tajekoztato.jpg"A Budapest Airport Zrt. − figyelembe véve a magyar hatóságok ajánlásait is − a drónok, azaz a pilóta nélküli repülőgépek (Unmanned Aerial Vehicle, UAV) szállításával kapcsolatosan jelenleg az alábbi gyakorlatot alkalmazza:

A drónok szállítása a légijárműveken minden utasunk számára biztosított, a szállításuk feladott poggyászban lehetséges. Javasoljuk az eszköz megfelelő, biztonságos csomagolását az esetleges sérülésektől való megóvás érdekében. A poggyászok szakszerű fóliázásában munkatársaink mindkét terminálon utasaink rendelkezésére állnak. Lehetőség van továbbá a feladott poggyász biztosítására, melyet a drón értékének figyelembe vételével célszerű megkötni.

A drónok kiegészítői − így például nagyobb értékű kamera − az eszközről való eltávolítás után továbbra is szállíthatóak kézipoggyászban."

A módosított tájékoztatás, ami már engedi a drónok kézipoggyászban szállítását is:

A Budapest Airport Zrt. a drónok, azaz a pilóta nélküli repülőgépek (Unmanned Aerial Vehicle, UAV) szállításával kapcsolatosan jelenleg az alábbi gyakorlatot alkalmazza:

 
A drónok szállítása a légijárműveken minden utasunk számára biztosított, a szállításuk kézi- és feladott poggyászban is lehetséges.

Feladott poggyászban történő szállítás esetén javasoljuk az eszköz megfelelő, biztonságos csomagolását az esetleges sérülésektől való megóvás érdekében. A poggyászok szakszerű fóliázásában munkatársaink mindkét terminálon utasaink rendelkezésére állnak.
A drónok kiegészítői − így például nagyobb értékű kamera − az eszközről való eltávolítás után továbbra is szállíthatóak kézipoggyászban.

Kézipoggyászban történő szállítás esetén kérjük utasainkat, hogy a biztonsági személyzetet erről tájékoztassák. A drónokat – akárcsak a hordozható számítógépeket – minden esetben ki kell venni a kézipoggyászból, és külön tálcában kell elhelyezni.
Szigorúan tilos a berendezéseket a repülőtér szigorított védelmi területein (utasbiztonsági ellenőrzés után) működtetni, ennek megszegése hatósági eljárást és szankciót von maga után.

Utasaink biztonsága továbbra is kiemelt fontosságú számunkra, így cégünk mindent megtesz ennek fenntartása céljából.

Debrecenből utazhat a drón kézipoggyászban
A Debrecen Airport weboldalán nincs hasonló tájékoztatás kifejezetten a drónok szállításáról. Mindössze az általános poggyász szabályokat lehet náluk megtalálni. Külön kérdésre azt a hivatalos tájékoztatást adták, hogy a Debrecen Airport ugyanúgy felengedi a drónokat a kézipoggyászban, mint a világ legtöbb reptere is - a budapestit kivéve. Mert bizony a világ legtöbb repterén felengedik a drónokat kézipoggyászban (egy-két a Budapest Airporthoz hasonlóan szigorú reptérről hallottunk már, de nincsenek túl sokan. Ha sikerült megerősítenünk a listát, közlni fogjuk majd itt a blogon). A Debrecen Airport írásban is megerősítette korábbi telefonos tájékoztatását:

A Debreceni Repülőtéren az utasok szállíthatnak drónt a kézipoggyászban. Nem kell hozzá külön engedély.

Bárhova is utazol, mindenképpen érdemes az indulás előtt utánajárni induló és az érkező reptér és az összes igénybe vett légitársaság, meg általánosságban az érintett országok aktuális drón szabályait is. Sajnos légitársaságonként, repterenként és országonként is más-más szabályozás létezhet és sajnos utazáskor minden létező szabálynak meg kell felelnünk, ha nem akarunk kellemetlenségeket. (Vannak például országok, ahova már bevinni sem lehet a drónt. Ilyen helyen már a reptéren elkobozhatjákák, ha nincs megfelelő engedélyed a használatára/birtoklására és az sem biztos, hogy később valamilyen formában vissza tudod szerezni - ezekről is külön írunk majd.)

dron-borondben-rontgen.jpgA kivétel csak erősíti a szabályt
Többen beszámoltak már olyan tapasztalataikról, hogy nekik bizony sikerült a tiltás ellenére is átjutni a Budapest Airport reptéri biztonsági ellenőrzésen drónnal a kézipoggyászban. Létezhetnek kivételek. Viszont azt is fontos tudni, hogy ezek a kivételek, csak erősítik a szabályt. Már viheted kézipoggyászban a drónt, de az átvilágításhoz ki kell venni a táskából, akárcsak a laptopokat. A drónok elég jól látszanak a röntgen felvételeken, hogy kivetessék, de a bennók levő sok alkatrész zavarossá teszi a röntgen képet, ezért vetetik ki, hogy külön tálcán könnyebben átvilágítsák. így elég jó esély van rá, hogy észre fogják venni, ha a táskádban van és akkor ki is fogják vetetni veled és nem utazhatsz vele.
Talán mindenki találkozott már olyannal is, akinek sikerült literes üdítőt, vagy akár kést is felvinnie repülőre - akivel én találkoztam maga is csak utólag vette észre, hogy ezek a táskájában maradtak. Az ilyen esetek csak a véletlenen múlnak. Ilyen véletlenre viszont semmi esetre sem érdemes alapozni egy külföldi utazást.

Az a tanácsunk már aktualitását veszítette, hogy ha bárki megpróbálja mégis kézipoggyászban átvinni az ellenőrzésen a drónját, készüljön fel rá lélekben (meg lehetőleg kísérőkkel is), hogy a biztonsági ellenőrzésnél felismerik, hogy drón van nála és akkor kivetetik vele a kézipoggyászból. Érdemes ilyenkor készenlétben tartani egy kísérőt, akinek ki lehet adni a madarat, hogy vigye haza helyettünk. A másik legális lehetőség, hogy egy útitársunk megvár minket, amíg átmegyünk a biztonsági ellenőrzésen, és amikor mégis kivetetik velünk a drónt, akkor ő beteszi egy feladós poggyászba és a check-in pultnál becsekkolja. Így feladva legálisan utazhat velünk a drón. Persze sokkal egyszerűbb, ha eleve nem is próbálsz ügyeskedni, hanem a szabályok szerint jársz el és megkíméled a kellemetlenségtől és a felesleges köröktől magadat és a biztonsági ellenőrzést végzőket is.

Sokszor lopnak a feladott poggyászokból
A kézipoggyász engedélyezése mellett továbbra is van lehetőség feladott bőröndben szállítani a drónokat, ha valaki úgy döntene. Ennek kockázatát mindenki maga mérlegelje! A nagy port kavart, hogy a 444 és az Index, majd más lapok is felkapták a reptéri szakrák kérdését. A 444 (egyik és másik) cikke után az Index is több cikkben foglalkozott (egyik és másik) a reptéri lopásokkal és más portálok is rászálltak a témára. A Magyar Nemzet is egyik cikket a másik után írta a témáról. Bár a mai Origo úgy látom, egyáltalán nem foglalkozott a dologgal, egy korábbi felállású szerkesztőséggel még 2013-ban írtak róla, hogy mire utaznak a reptéri szarkák. A HVG már 2016-ban írt a reptéri lopásokról, de a mostani botrányra adott első reptéri reakciót is lehozták, mely szerint:

"Tájékoztatjuk utasainkat, hogy a Társaságunkhoz bejelentett poggyászlopási esetek száma a 2016-os kilencvenkettőről tavaly ötvenháromra csökkent. 2017-ben a Budapest Airport Zrt. poggyászkezelő rendszerébe több mint 3 millió csomagot vettek fel a légitársaságok, illetve a velük szerződésben álló földi kiszolgáló szervezetek, vagyis a rendszerben kezelt csomagok 0.002 százaléka lehetett érintett. A poggyászlopások, illetve a csomagok károsodása így szerencsére nagyon ritka, de természetesen tisztában vagyunk vele, hogy e téren egyetlen eset sem elfogadható."

Azóta változott a reptér kommunikációja és már ők is fontosnak tartják a biztonság megteremtését és az utasok bizalmának visszanyerését, ami talán összefügghet azzal is, hogy minisztériumi vizsgálat indult a poggyász fosztogatások ügyében. A botrány végül oda vezetett, hogy egyrészt jelentősen megnőtt a poggyászukat lefóliázók száma. Másrészt a rendőrség elkapott két tolvajt és bár tagadják, hogy ehhez egy híresség nyilvánosság elé állása is szükséges volt, de pár napja már rendőri felügyelettel zajlik a poggyász rakodás. Ez remélhetőleg legalább egy időre megoldja a lopásokat és mi is nagyobb biztonságban tudhatjuk a drónjainkat.
A botrány arra mindenképpen jó volt, hogy a megjelent cikkekből kiderült, hogyan is működik a poggyász feldolgozó és szállító rendszer, illetve hogy a tolvajok mindig is tevékenykedtek a reptéren, sőt a Magyar Nemzet cikke és Ágoston László blogja is feldolgozta hogyan lopnak, illetve milyen értékekre utaznak.
Vélhetően a drónok eddig sem voltak tőlük túl nagy veszélyben, mert még a legkisebbre összecsukható példányok is túl nagyok hozzá, hogy észrevétlenül kicsempésszék és ha lebuknak vele, akkor is nehezebb megmagyarázni, hogy mit keres náluk a reptéren egy ott egyébként is tiltott tárgy, mint egy napszemüveget, ékszert, pénzt, vagy akár egy üveg parfümöt. A lopástól tehát kevésbé kell tartaniuk a drón tulajoknak. A csomagok dobálása viszont elég komoly veszély a finom szerkezetekre. Erről még írunk a cikk vége felé, most jöjjön két hangulatos videó a reptéri csomagok életéről, hogyan dobálják őket kézi erővel és géppel egyaránt.

Elektronikára nem vonatkozik biztosítás
Bár mint korábban idéztük, a Budapest Airport weboldala azt tanácsolja "Lehetőség van továbbá a feladott poggyász biztosítására, melyet a drón értékének figyelembe vételével célszerű megkötni." a biztosítók Magyarországon elérhető ajánlatai közt egyáltalán nem találni olyan biztosítást, ami erre lehetőséget nyújtana. Az utasbiztosításokon belül maximum 400e Ft értéig biztosítható a poggyász, ebbe az összeghatárba pedig sok drón nem fér bele. A legtöbb poggyász biztosítás viszont még ekkora értékre sem köthető. Van olyan biztosító, ahol a műszaki cikkekre kifejezetten külön biztosítást/kiegészító csomagot lehet kötni. Viszont ez a kiterjesztés tételesen felsorolja, hogy melyik műszaki cikkekre érvényes a nagyobb összeghatár és a drón ezek között egyáltalán nem szerepel. Így csak a jóval kisebb összeghatárig biztosított általános műszaki cikkek közé sorolható a hajszárító és elektromos fogkefe mellett. A következő problémára viszont már amúgy sem jelent megoldást ez a kütyübiztosítás sem.
A fentieknél is nagyobb gondot jelent, hogy a poggyász biztosítások kizárásai közt minden esetben szerepel, hogy a biztosítás nem érvényes: "a feladott poggyászban szállított fényképészeti vagy elektronikus tárgyak, elektromos készülékek vagy értéktárgyak eltulajdonítása, elvesztése vagy sérülése miatt felmerülő károkra." Vagyis hiába van poggyász biztosításunk, a feladott poggyászban levő műszaki cikkekre, így a drónra sem érvényes. Így viszont a kárunkért fizetni sem fog a biztosító. Máshogyan viszont a Budapest Airport nem engedi szállítani a drónokat.
Az egyik biztosító magyarországi képviselete azt ajánlotta ezzel kapcsolatban: "Olyan értékes műszaki cikkekre, amelyeket a légitársaság nem enged kézipoggyászként szállítani, érdemes speciális szállítócégektől ajánlatot kérni a szállításra (pl. DHL), olyat, ahol figyelembe veszik a szállított értéket, és általában biztosítást is lehet kötni a szállítmányra. Mivel a légitársaságok nem vállalnak felelősséget a feladott műszaki cikkekért, és a szállítás folyamán nincs is megoldva az értékmegőrzés, így a normál poggyászként történő feladás nem reális alternatíva." Ezeket észben tartva olvasd tovább az írást.

Frissítés: 2018. áprilisában a Budapest Airport poggyász fólizázó szolgáltatását új cég vette át és már biztosítás is köthető náluk a feladott poggyászokra. Erről a bejegyzés végén szereplő frissítésben írunk bővebben.

phantom-peli.jpgJól védve csomagold a feladósba
Mivel a feladós poggyászokkal "nem épp hímes tojásként" bánnak a reptéren, mindenképpen érdemes a drónt minél jobban védve becsomagolni. Egyesek a gyári dobozra esküsznek. Hiszen a gyárból is a fél világot átutazva jutott el a boltba, majd hozzánk. Ha ez alatt az út alatt elegendő védelmet nyújtott neki, akkor egy nyaralásra is jó lesz. Ez egyrészt persze jó gondolat. Másrészt azért érdemes azzal is számolni, hogy a gyártól a boltba jobbára tucatjával felbálázva, raklapokra halmozva és konténerben utaznak a termékek. Teherhajón és/vagy teherszállító repülőn, ahol együtt mozgatják őket. Érhetik őket persze mindenféle erőhatások, de azért messze nem ugyanolyanok, mint amikor egy bőröndben egymagában dobálják őket. Márpedig az ütések és rázkódások aligha használnak a finom mechanikáknak. Ez különösen a légnyomás érzékelőkre, kamera mozgató és egyéb motorokra, stabilizáló rendszerekre lehet igaz.
A gyártói vagy utángyártott félkemény tokok és szivacsozott táskák sem rosszak, de nem biztos, hogy elegendő védelmet nyújtanak.
mavic-peli.jpgÉrdemes beszerezni egy kemény fedelű műanyag, vagy fém táskát beszerezni. A Peli elég komoly védelmet nyújtó bőröndöket gyárt különféle méretekben egészen kicsitől a nagyobbakig. Ezek belül általában szivacsos bélelést kapnak, így a nagyobb és komolyabb ütéseknek is jobban ellenállnak, elég jól védik a bennük tárolt dolgokat. A Peli tokokat még vízhatlan szigeteléssel és légnyomás kiegyenlítő szeleppel is ellátták. Ez nem csak a közvetlen víztől védi meg a benne levő elektronikát, hanem a párától és az utazás során tapasztalt légnyomás ingadozást is segít elviselni a műszereknek. Nem utolsó sorban az ilyen dobozok lezárása is könnyebb a rájuk szerelt lakat helyek miatt. Persze érdemes az erős védő dobozt egy másik táskába tenni, hogy kevésbé hívja fel magára a figyelmet és ne legyen olyan kívánatos célpont a tolvajok számára. Kisebb méretű drónunkat például csak alig valamivel nagyobb kemény dobozba tegyük és inkább csavarjuk még be a ruháinkba az utazó bőröndön, vagy hátizsákon belül.

poggyaszfoliazas.jpgMindenképpen érdemes fóliázni
Ha vannak értékek is a bőröndünkben, akkor érdemes lefóliázni. A reptéren pár ezer forintért (utolsó tapasztaltom alapján 2500 Ft volt) fóliáznak. Ennek a szolgáltatásnak van egy olyan előnye is, hogy a fóliázó cég külön is nyilvántartja a csomagok útját, így könnyebben értesülhetünk róla, hogyha netán elkeveredne a csomagunk.
Van, aki sajnálja a pénzt a reptéri fóliázásra. Hasonló fóliát lehet a neten is rendelni, sőt akár az egyszerű konyhai folpakk is megfelelő lehet hozzá. A lényegen nem sokat változtat, hogy magunk csináljuk, vagy másra bízzuk. Bár, hogy árban és időben mennyire térül meg a barkácsolás, annak megítélése szubjektív lehet.

Kézipoggyász feladés a check-in pultnál
2018 elején a Wizzair és a Ryanair kézipoggyász szabály változásai (amikről a Fapados Info Blog nyomán írtunk) teremtettek egy kiskaput drónnal utazóknak. Sajnos a 2018 októberi újabb poggyász szabályozás módosítással (minden feladott poggyászért fizetni kell, akár feladjuk, akár kézipoggyászként visszük magunkkal és már csak egy kis méretű kézipoggyászt szállítanak ingyen) ez a rövid ideig létezett ingyenes drón szállítási lehetőség ismét megszűnt. Akit érdekel, alább elolvashatja, hogyan működött, de kihúztuk az írásból, mert már nem érvényes. Utána viszont érdemes tovább olvasni!

[Drón szállítás szempontból is érdekes volt, hogy a Wizzair 2018 január és október között lehetővé tette a jegyárban foglalt kézipoggyászunk díjmentes feladását a check-in pultnál. Így nem kellett vele átsétálnunk a biztonsági ellenőrzésen és lehettek benne olyan tárgyak is, amiket kézipoggyászban nem lehetne szállítani - például a drónunk is, de akár kést, literes kiszerelésű folyadékot, vagy bármilyen más a fedélzetről kitiltott tárgyat beletehettünk. Persze csak amíg a feladós poggyászokra vonatkozó szabályoknak megfeleltünk.
ryanair-cabinbag-size.jpgViszont ha a repjegy mellé járó ingyenes kézipoggyászunkat akarjuk feladni, akkor a kézipoggyászokra vonatkozó méret és súlykorlátozásoknak ugyanúgy meg kell felelnie a csomagunknak, csak a tartalmában van valamivel nagyobb szabadságunk. Illetve mivel csak egy kézipoggyászt enged a társaság ingyen, ezért ha a kézipoggyászt feladtuk, akkor hivatalosan már egy laptop táskát sem engednek fel a gépre. Az tehát ilyenkor nem működik, hogy a többi értékes holminkat kipakoljuk és egy másik táskában visszük magunkkal. Legalábbis ha látják, hogy táska van nálunk, miután a kézipoggyászt becsekkoltuk, akkor azért már felárat számíthatnak fel a kapunál. Tehát vagy a zsebeinkbe kell tömködnünk a többi értékes holminkat, vagy olyan kisebb táskát érdemes másodikként magunkkal vinni, ami elférhet feltűnés nélkül néhány holminkkal a kabát alatt.
A másik lehetőség, hogy ketten vagy többen utazunk együtt és a társaság egyik tagja becsekkolja a drónt és azokat a dolgokat, amiket fontos/érdemes feladni, a drón távirányítóját, akkumulátorokat, laptopot és fényképezőgépet, vagy más elektronikus, értékes, vagy érzékeny dolgokat pedig egy másik utas kézipoggyászában viszik fel a fedélzetre.
A Ryanair új poggyász szabályzatában is van lehetőség a check-in pultban történő kézipoggyász leadásra. De ez az ír társaságnál nem ingyenes. Ha van más feladós csomagunk is, amiért fizettünk külön díjat. De ezt is már a foglaláskor hozzá kell adnunk a jegy árához €5 (1750 Ft) felárért. Ha utólag döntjük el, hogy élni akarunk vele, akkor már €6 (2100 Ft) többlet költséget számolnak fel érte.
A Wizzair új kézipoggyász szabályozása igyekszik a priority boarding felé terelni az utasokat. Aki megfizeti a többletszolgáltatás díját, az egy kisebb és egy nagyobb kézipoggyászt is garantáltan felvihet a fedélzetre (ám egyikben sem lehet drón, mivel azt a biztonságiak nem engedik át az ellenőrzésen), míg akik nem fizetnek a drágább többletszolgáltatásért, azoknak csak egy (a korábbinál is kisebb) táskáját engedik fel a gépre és bármi ennél nagyobbat elvesznek a kapunál és az feladós bőrönddé válik, bár ingyen szállítják (a korábbi kézipoggyász méretüknek ekkor is meg kell felelni, különben még felárat is számítanak fel érte).]

lipo-safe-bag.JPGAkkumulátor csak kézipoggyászban utazhat
A drónok és ma már a legtöbb elektronikus eszköz is Lítium-Polimer (Li-Po) akkumulátorokat használ. Ezek tűzbiztonsági szempontból kockázatosak a légiközlekedésben, ezért feladott poggyászban egyértelműen tilos a szállításuk. Kézipoggyászban is csak korlátozott kapacitásban és mennyiségben (maximum 100 Wh) szállítható. Nem mindenhol kérik számon az utasokon, de mindenképpen érdemes az akkumulátorokat kifejezetten erre a célra gyártott, üvegszálas tűzálló tasakokban szállítani.

Ezek egy esetleges tűz esetén gátolják a tűz terjedését és segítik, hogy a repülő személyzete gyorsan elolthassa és megóvja az utasok biztonságát. Hasznos további óvintézkedés, ha az akkumulátorok érintkezőit szigetelő/ragasztószalaggal leragasztod, vagy valamilyen műanyag kupakkal letakarod, hogy elkerüld az esetleges rövidzárlatot és így a tűzveszélyt is.

Mivel az akkumulátorok kapacitása limitált, ezért előfordulhat, hogy a biztonsági ellenőrzésnél egyesével megnézik minden akkumulátorod címkéjét. Lehetőleg csak olyan akkumulátorokkal utazz, amin rajta van a gyári felirat és egyértelműen, jól olvashatók rajta a számok. Ezeket a címkéket érdemes védeni is, mert a használat során lekophatnak a feliratok és ha nem olvasható a kapacitás, előfordulhat, hogy nem engedik majd fel a gépre.

Mint a poszt elején már írtuk, a Budapest Airporton kívül nem csak Magyarországon, máshol se nagyon van olyan reptér, ahol nem lehet kézipoggyászban felvinni a gépre a drónt. Egy-két ilyen kivételről már hallottunk, akárcsak néhány olyan országról, ahol belépéskor elkobozzák a drónt, mert már bevinni sem szabad. Éppen ezért ajánlott minden utazáskor alaposan utánajárni nem csak a célország drón használatra vonatkozó szabályozásának, hanem annak is, hogy az érintett repterek és maguk az igénybe vett légitársaságok hogyan szabályozzák a drónok szállítását. Ebben nyújthat némi segítséget a nemzetközi drón szabályozásokról készített gyűjtésünk is.

bagwrap-budapestairport.jpgFrissítés: Mint azt a Travelo 2018. áprilisában megírta, új csomagfóliázó működik a Ferihegyi reptéren. Ennek kínálatában a fóliázás mellett megjelent a poggyász biztosítás is. A drágább fóliázással biztosítást is köthetünk a feladott poggyászunkra, melyet 300e illetve 600e Ft értékig biztosít a cég lopás ellen. Ez legalább valamiféle alternatívát jelent, ha már a Budapest Airport arra kényszeríti a drón tulajdonosokat, hogy feladják drónjukat. Ugyanakkor a drón sérülésére továbbra sem jelent semmilyen védelmet, vagy megoldást. További problémát jelenthet, hogy más országok repterein vagy ez a cég fóliáz, vagy nem, így visszafelé nem mindenhonnan tudjuk ugyanúgy biztosítva hozni feladott poggyászban a drónunkat. Viszont Budapestre érkezve már nem érvényesek a reptér kiutazásra vonatkozó korlátozásai és a legtöbb reptéren fel is engedik a drónt. Hazafelé már nincs ezzel annyi problémánk, érdemes tehát arra is felkészülni, hogyan hozzuk visszafelé kézipoggyászban. Például legyen a kézipoggyászban is hely neki és a súly keretbe is férjen bele a madarunk.

Frissítés: A WizzAir 2018. júliusában újra megváltoztatta kézipoggyász szabályzatát. Már csak a felárat fizető Priority utasok vihették fel normál méretű kézipoggyászukat a gépre, sőt olyannal is találkoztunk, akinek még Priorityvel sem akarták felengedni a gépre a normál kézipoggyászát.

Frissítés: 2018 októberében újra megváltozott a Wizzair és a Ryanair poggyász szabályozása, ezzel azóta frissítettük az írásunkat is, az új szabályokkal kapcsolatos részletekért köszönet a Fapadosinfo blognak.

Frissítés: 2019-től már lehet kézipoggyászban is szállítani a drónokat. Ennek részleteivel aktualizáltuk az írást és külön cikkben is foglalkoztunk vele.

Röntgen kép forrása: Balazs Berecz/Kombi-Service Kft

Bag Wrap kép forrása: Budapest Airport

Termék fotók forrásai a gyártók

--

Tetszett? Kövess minket!

A bejegyzés trackback címe:

https://droninfo.blog.hu/api/trackback/id/tr1313620056

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Etniez 2018.04.18. 12:32:53

Az elmúlt két hétben 4X is felvittem a drónt a gépre, Isztambulba és Amszterdamba is. Most is viszem Londonba holnap, relax :D

dróninfo 2018.04.18. 18:27:28

Nem állítottuk, hogy nincs kivétel - sőt konkrétan leírtuk, hogy vannak, akiknek sikerül felvinniük. De ettől még a szabály ez és elég sokan vannak, akikkel kivetették a kézipoggyászból...

Etniez 2018.04.19. 08:07:04

@dróninfo: Volt már valaki, akinek kivetették a poggyászából?
Mert szerintem inkább az a kivételes eset.

dróninfo 2018.04.19. 14:51:40

Több olyannal találkoztunk már, akikkel kivetették a kézipoggyászból. Hogy ez fordul elő gyakrabban, vagy az, hogy feltűnés nélkül átviszi valaki, azt természetesen nem tudjuk biztosan. Bármilyen becslés csak spekuláció. Annyi biztos, hogy jobb tudni, hogy ez a szabályozás, mint csak a reptéren szembesülni vele...

Etniez 2018.04.21. 22:31:57

@dróninfo: Átvittem hatodjára is 3 héten belül, DJI Sparkom van.

dróninfo 2018.04.23. 21:26:54

@Etniez: Az elég jó statisztika.

dróninfo 2018.04.24. 09:30:32

@Etniez: Mármint neked - a reptérnek nem annyira...
:-DDDD

Etniez 2018.04.26. 15:13:52

@dróninfo: Szerintem nem foglalkoznak vele annyira, vagy tényleg ilyen szerencsés lennék?

dróninfo 2018.04.27. 09:34:02

@Etniez: Sok tényezőtől függhet, de mindez csak spekuláció. Leginkább talán attól, hogy az ellenőrzést végzők az adott pillanatban épp milyen hangulatban, idegállapotban vannak, mennyire fáradtak, mennyire leterheltek, mennyire figyelnek, mennyire érnek rá, mennyire van kedvük és idejük akadékoskodni miatta, vagy épp mennyire legyintenek, hogy ez most belefér szerintük.
Elképzelhető, hogy a forgalmasabb időszakokban, nagyobb tömegnél jobban pörögnek és ezért valamivel kevésbé foglalkoznak vele, ha észreveszik is, vagy csak egyszerűen kevésbé figyelnek ilyenkor, ezért nem veszik észre.

A hivatalos álláspont szerint Budapest Airporton tilos felvinni (ugyanúgy, mint egy ollót, vagy egy baltát). Ha kiszúrják, hogy nálad van, akkor hivatalosan ki kellene vetetniük veled. A röntgeneseket pedig elég jól kiképzik, hogy felismerjék a röntgenképeken a tárgyakat. A Spark és Phantom elég jellegzetesen drón formájú a röntgen képen is, így valószínűbb, hogy ki is szúrják. A Mavic Air és Pro összecsukva kevésbé látszik drónnak, így elképzelhetőbb, hogy nem mindenki ismeri fel a röntgen képen, hogy az egy drón - de találkoztunk már Mavic tulajdonossal is, akivel röntgen kép alapján kiszedették a csomagból és nem vihette fel.

Orbán Hazaáruló Viktor 2018.09.09. 23:15:46

Milyen érdekes, hogy pont ott tiltják a drónok kézipoggyászban való szállítását, ahol ilyen sokat lopnak.
süti beállítások módosítása